Korunk egyik legértékesebb gyógynövénye a nálunk is egyre inkább hódító cserje, a homoktövis (Hippophae rhamnoides), mely eredetileg egy a Himalája lejtőin termő növény. Hóditó útja során a világ majd minden táján elterjedt, rendkívüli hatásáról a régiek feljegyzései mesélnek.Tibetben az egyik legrégebben használt gyógynövény, az “egészség tárának” is hívják. Népszerűségét tekintve elterjedtebb a ginzeng gyökérnél. Már a Shi Bu Idian tibeti írásban, melyet az időszámítás előtti XI. században írtak, leírásra kerültek a homoktövis gyümölcsének gyógyító hatásai. Több ezer éve használták már a növény termésének olaját a kínai császárok gyógyítására. A legendák szerint Dzsingisz Kán katonái is fogyasztották a homoktövis olaját, hogy növeljék erejüket és szívósságukat. Hippokratész műveiben szintén fellehetőek hivatkozások a homoktövis-készítményekről, melyeket a gyomorbetegségek gyógyítására használtak. Az ókori Görögországban a homoktövis gyümölcsét a lovaknak adták az Olimpiai játékok előtt, hogy növeljék azok fizikai erejét, javítsák a külsejüket, mivel a lovak szőre gyönyörűen csillogott tőle. Innen ered a görög neve is: hippos- ló, pheas- fényes. A szláv népeknél mind a mai napig széles körben alkalmazzák a homoktövis gyümölcsét és az olaját. Kirill, a szláv abc megalkotója, ezzel az olajjal kezelte a betegeket és a sebesülteket. Az ő példáját követték később az orosz kozákok, akik ezzel az olajjal kezelték sebeiket, gyümölcsével javították egészségi állapotukat, növelték erejüket. Enyhén savanykás íze és üdítő hatása miatt a homoktövis gyümölcsét előszeretettel fogyasztják a szibériai vadászok, akik ezt a gyógynövényt szibériai ananásznak nevezik. Brezsnyev is rendszeresen fogyasztotthomoktövis-olajat, mert sejtszinten produkálva a védőhatást, még az italfogyasztással szemben is megvédi a szervezetet. Roborálós és immunstimuláló hatásának köszönhetően a homoktövis-olaj az űrhajósok étrendjében is szerepel.
A skandináv országokban, de általában az északi területeken nagyon régóta az egyik leghasznosabb ‘téli gyümölcs’. Az európai orvoslás jóval később kezdte alkalmazni, már a határozott kutatások következményeként.
A növény leírása
Magyar népies elnevezései: ezüsttövis, fűztövis, homokfa
Latin név: Hippophae rhamnoides
A homoktövis az északi féltekén a mérsékelt és szubtrópusi övben él. Fénykedvelő, fagy- és szárazságtűrő. Homoktalajon, folyó- és patakhordalékon, tengerparti dűnéken nő. Hazánkban is honos. Tövises, kétlaki bokor, vagy kis fa. Egyenes levelei lándzsásak, fedőszőrös fonákjuk ezüstszürke, vagy rézvörös, fénylő. Jellegtelen virágai fürtökben állnak, amelyek a levelek előtt virítanak.
A talaj iránt nem igényes, de szereti a homokot és a sok napfényt. A téli hideget jól viseli, a szibériai –40 fokot is elbírja. Gyümölcsöt 2-4 éves kortól hoz. A homoktövis bogyói hullásra nem hajlamosak, egész télen a fán maradnak.
A termése augusztus elejétől szeptember végéig érik be, ilyenkor még kesernyés, savanykás, de dércsípetten édessé és kellemesen fogyaszthatóvá válik. A bogyók színe a sárgától narancsvörösig változik, a nemesített fajták hasznosanyag-tartalma sokkal magasabb, mint a vadontermőké. Éppen ezért nemesítik, és az igényesebb kertészetek (Magyarországon) ezeket a dugványokat árulják. Ismertebb fajtái orosz nemesítésűek, mint pl. az orazsevaja, a csujszkaja, az obilnaja. Bogyói mélyhűtőben fagyaszthatók és egész évben nyersen vagy ivólének préselve, esetleg mézzel édesítve fogyaszthatók. Naponta egy bogyó rágcsálásával hihetetlenül jót teszünk egészségünknek, erősítjük immunrendszerünket.
Termesztése hazánkban
“>Akinek olyan szerencsében van része, hogy egy gyönyörű kert áll rendelkezésére, annak íme néhány jótanács a homoktövis termesztéséhez:
Nálunk 1940 óta sok helyen ültetik, majd a 80-as évek közepétől kezdték termelésbe is vonni a szibériai Altaj térségéből származó, nemesített, nagyobb bogyójú és tövismentes (‘tövisszegény’) orosz fajtáit.
Magyarországon a Duna mentén (Szigetköz, Káposztásmegyer), Csepel-szigeten őshonos. Néhány egyéb helyen is megtalálható, pl. a Balaton-parton, de előfordul a Dráva-síkon is.
A homoktövis védett növény, melynek természetvédelmi (eszmei) értéke 10.000.- Ft.
Virágai március végén, áprilisban nyílnak a másodéves vesszőkön. A virágok aprók, zöldesek, vörösbarnán pikkelyesek, egyivarúak. A termős virágok fürtökben állnak, míg a külön bokrokon fejlődő porzós virágok rövid füzérekben. Amire nagyon oda kell figyelni a telepítéskor, az az, hogy a növény kétlaki, azaz külön vannak a termős és a porzós egyedek — amelyeket gyakran csak laboratóriumi vizsgálattal lehet megkülönböztetni. A biztonságos, bőséges terméshez 9 nőivarúhoz 1 hímivarú növényt kell ültetni a szélirányt is figyelembe véve.
A szakirodalom szerint ültetéskor 4X4-es tőtávolságot kell alkalmazni, viszont ennél kisebb távolságok esetén sincsenek problémák. A homoktövis-tövek között takarmánynövényeket is lehet párhuzamosan termeszteni: zab, tök mind megfelelnek erre a célra.
A homoktövis termesztése egyáltalán nem igényel nagy erőfeszítést. Az első években a gyomtalanítást el kell végezni, az ágakat pedig — amennyiben nem szeretné az ember bokrosítani, hanem a törzset akarja megerősíteni — vissza kell metszeni. A túlzottan cserjés növény esetében az a bevett módszer, hogy levágják az ágakat a terméssel együtt, hiszen a homoktövis bogyói nem hullanak le. Egy hektár homostövis-ültetvényről tizenöt tonna termést lehet betakarítani.
Termése 6-8 mm nagyságú (egymagvú álbogyó), kissé ovális, gömbölyded formájú; színe narancssárga, rövid kocsányokkal rendelkezik, dús ‘fürtökben’ helyezkedik el a hajtásokon.
A termesztett fajták termése jelentősen nagyobb, egyes fajták színe sötét narancsvörös, fürtjeik sűrűbbek, jóval nagyobb hozamúak. Három-öt éves korában fordul termőre (az ültetvény mintegy húsz évig gazdaságosan fenntartható). A homoktövis bőven hoz gyökérsarjakat.
Termése augusztus elejétől szeptember végéig érik be, ilyenkor még kesernyés, savanykás, de ha megcsípte a dér, édessé és fogyaszthatóvá válik. Gyümölcsét elsősorban feldolgozva, és nem nyersen fogyasztják. A bogyókból készíthető rostos ivólé, dzsem, lekvár, szörp és kompót is. A leveleiből főzött teának általános roboráló hatása van. Az érett terméseket a vitamin megőrzése céljából azonnal fel kell dolgozni vagy mélyhűtéssel tárolni. A bogyók nyersen vagy préselve és mézzel édesítve fogyaszthatók.
A bogyókat 60 °C-os hőmérsékleten szárítják (lehet a radiátoron), porrá zúzzák és növényi olajjal keverik. Meleg és fénytől védett helyen 4-5 napig tárolják. Végül a felső olajos réteget leöntik, majd egy évig tárolják, 4-6 °C-os hőmérsékleten.
Az otthon elkészített homoktövis magolaj kevésbé aktív, mint a koncentrált készitmények, ellenben ez is gyógyhatással bír. Különösen külső használatnál.
A leveleket még a lombhullatás előtt kell szedni, azaz október elején. Kiváló tea készíthető belőle.
Egy kis segítség a megfelelő homoktövis fajta kiválasztásához:
A homoktövis fajtáinak összehasonlítása:
Fajta | Terméshozam [kg/fa] |
Bogyótömeg [g] |
Magarány [%] |
C-vitamin [mg/%] |
Olajtartalom [%] |
Csuszkaja | 3,7 | 0,52 | 6,4 | 129 | 4,25 |
Obilnaj | 3,6 | 0,54 | 4,1 | 148 | 3,39 |
Oranzsevaja | 3,0 | ,039 | 5,6 | 282 | 3,56 |
Jantarnaja | 4,1 | 0,53 | 5,3 | 178 | 4,53 |
Vad kontroll | 3,2 | 0,2 | 7,4 | 350 | 3,81 |
Forrás: A homoktövis fajtái (Pentegova és mtsai, 1983)
Hatóanyaga
“>A homoktövis a gyümölcstermő, valamint a gyógy- és a fűszernövények közé egyaránt tartozik. A belőle készült termékek „biokorrekciót” végeznek: pótolják szervezetünk szükségletét bioflavonoidokból, zsírban és vízben oldható vitaminokból, ásványi anyagokból, diétás rostokból és más bioaktív anyagokból komplex, jól felszívódó, természetes étrend-kiegészítő formában.A homoktövis több mint száz biológiailag aktív hatóanyagot tartalmaz.
A gyümölcsök gazdagok szénhidrátokban, fehérjében, szerves savakban, aminosavakban és vitaminokban. Kiemelkedő a C-vitamin tartalma, mely a citrom C-vitamin tartalmának a tízszerese! A homoktövis gyümölcsében levő C-vitamin koncentrációja magasabb mint az eper, kivi, narancs, paradicsom, sárgarépa, és galagonya gyümölcsében. A nálunk élő gyümölcstermő bokrok közül a homoktövis bogyója tartalmazza a legtöbb C-vitamint (500-900mg/100g). Ezen felül gazdag A-, B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E-vitaminban. E-vitamin hatóanyagtartalma 202.9 mg/100 g gyümölcs, ez magasabb mint a búza, kukorica és szójabab E-vitamin tatalma. Az olajában nagy mennyiségben mutatható ki alfa-linolénsav (omega-3), linolsav (omega-6), olajsav (omega-9), palmitolajsav (omega-7) cis-vaccénolaj-sav, b-sitosterin (erős koleszterincsökkentő anyag), fitoncidok és nyomelemek.
Az újabb kutatások a vízben oldódó sárga flavonoidokat, az értékes növényi olajokat és zsírokat, valamint kedvező élettani hatását emelik ki. Magas antioxidáns tartalma miatt a mai társadalom elengedhetetlen egészségmegőrző élelmiszerévé vált.
Érdekes, hogy Kínában gyógyszernek van minősítve, míg nálunk nyugaton csak egészségvédő, betegség megelőző, általános erősítő szerként ismerik el.
A homoktövis hatásterületei
A homoktövis védi és erősíti az immunrendszert, növeli szervezetünk védekezőképességének hatékonyságát, késlelteti az öregedési folyamatokat. Magas C-vitamin-tartalma miatt – ami a citrom C-vitamin tartalmának a tizszerese – általános legyengülés, illetve különösen fertőző betegségek és műtétek után jó immunrendszer-erősítő, javítja az általános egészségi állapotot.
Magolaja minden család házipatikájában nagy szolgálatot tesz antibakteriális hatása révén, hiszen eredményes torok- és mandulagyulladás, orrnyálkahártya-gyulladás esetén. Csírátlanító tulajdonsága miatt kiváló gyulladáscsökkentő. A legtöbb sterol, elsősorban sitosterol, a homoktövis magolajban volt kimutatva. A szteroloknak (sitosterol, campesterol, lupeol stb.) fertőtlenítő, érzéstelenítő és gyulladásgátló hatásuk van. Fájdalomcsillapító hatásuk hasonló az aszpirinéhez.
Helyileg alkalmazva a homoktövis-olaj felgyorsítja a sebgyógyulást. Kifejezetten ajánlott égési és fagyási sérülésekre (az egyetlen ismert szer, mely csaknem heg nélkül gyógyítja az égési sebeket), vágott sebekre és sugár okozta égési sérülésekre. Szövetregeneráló, gyulladásgátló és antibakteriális hatását az évezredes tapasztalaton kívül klinikai kísérletek is bizonyították
Minden méregtelenítő kúra elengedhetetlen kelléke, mivel kedvezően hat a gyomor betegségeire (mint gyomor- és nyombélfekély), emellett védi a májat. A gyomor- és nyombélfekélyek, gyomorhurutok és bélgyulladások, valamint az aranyér kezelésére is hatásos szer.
Ami így nyár tájékán a nők becses étrendkiegészítőjévé teszi, az a zsíroldó hatása. Fokozza az anyagcserét, így segít az optimális testsúly megtartásában.
Számos pozitív hatása segít megőrizni szépségünket, mivel erősíti a kötőszövetet, ezáltal csökkenti a narancsbőr kialakulását. Hámosító és gyulladáscsökkentő hatása miatt segíti a sebgyógyulást, a bőrbetegségek gyógyulását. Gátolja a hajhullást és lassítja a ráncok kialakulását. E-vitamin- és esszenciális zsírsavtartalmának köszönhetően jótékony hatással van a száraz, berepedezett bőrre. Folyamatos fogyasztása során beépül a bőr alatti zsírszövetekbe, és visszaadja azok rugalmasságát és puhaságát.
Speciális zsírsavösszetétele révén csökkenti a vér koleszterinszintjét, s így lassítja az érelmeszesedési folyamatok kialakulását.
Az atherosklerosis (érelmeszesedés) folyamatának megelőzésében jelentős hatása van a teának, húsolajnak és tablettának. Ez különösen elhízott, magas vérnyomással rendelkező középkorú és idősebb férfiak számára fontos, nőknél menopausa (a menstruáció elmaradása) után ill. fogamzásgátlót szedő és dohányzó fiatal hölgyek esetében. Az atherosklerosist a közepes és nagyobb erek belső struktúráinak megnagyobbodása és annak átépülése jellemzi. Ennek a folyamatnak a megakadályozásában nagy szerepe van a homoktövisben található antioxidáns vitaminoknak, borostyánsavnak, az alfa linolénnak és a linolsavnak.
Míg télen a magas C-vitamin tartalma, és immunrendszerünk megerősítése miatt érdemes fogyasztani, addig nyáron fogyasztva belülről építi ki a bőr ellenálló képességét. Már a régi Tibet magas hegycsúcsai között is nagyra értékelték az erős UV-sugárzás, így az ezzel együtt járó bőrelváltozások elleni energiáit.
Törzsolvasóink már tudják, hogy az egészéges barnulás elengedhetetlen feltétele a szervezet belső felkészitése a káros sugárzások negatív hatása ellen. A goji berry mellett a homoktövis is hatásosan segít nekünk ebben a feladatban. Elősegíti az egészséges barna szín kialakulását, csökkenti a leégés kockázatát. Fényvédő krémek alapanyagaként is használják, olaja véd a napsugárzás okozta károsodástól.
Folyamatos fogyasztása során megfigyelték potencianövelő és a pajzsmirigy működését szabályzó hatását.
Nem elhanyagolható antidepresszív hatása, a központi idegrendszer erősítéséből, a szervezetet harmonizáló hatásából ered.
Tippek házipatikánkba
A homoktövist évszázadok óta a fáradt szem erősitésére is használják. Minden nap rengeteg olyan fénnyel érintkezünk, amire az evolúció nem készített fel bennünket. A neon, a monitorok és a képernyők rezgőfényűek, milliónyi olyan kis sötét intervallummal, amikor nincsen fény. Ezt a szemnek állandóan korrigálnia kell, még ha a tudati érzékelési küszöbünknél kisebb szünetekről is van szó. Ezenkívül az a fény, mely a napból jön, évről évre erősödik. A szem fénytűrő képességének javítására és a káros hatások kivédésére keleten a homoktövis gyümölcsöt, és magjának olaját használják belsőleg. Készíthetünk otthon magunknak egy rendkívül hatásos szemerősítő, látásjavító italt, ha homoktövis velőt és magolajat, feketeáfonya italt, és goji lét összekeverünk.
A homoktövis a fronthatások enyhítésében is segítségünkre siet. Ha valaki érzékeny a fronthatásokra, az semmiképp sem természetes tulajdonság. Nagyon sok minden szerepet játszhat kialakulásában. Ilyen tényező többek között az egyén idegszöveti érzékenysége, a sejtek méreg-, és salakanyagokkal, káros sugárzásokkal telítődése. Méregtelenítő kúrával és a test sugárterheltségének megszüntetésével a migrén és a frontérzékenység megszüntethető. A kúra elengedhetetlen kelléke a napi egy mokkáskanál homoktövis magolaj és velő. Emellett fontos nagy mennyiségű természetes B-vitamin bevitele is.
A hámló testre is kiváló a homoktövis magolaj. A homoktövis magolaj az egyetlen olyan anyag, ami a radioaktív fertőzésektől keletkező égéses, gennyes fekélyeket is képes begyógyítani. Ha a csúnyán leégett bőrfelületet estére bekenjük vele, másnapra már enyhülnek a tünetek.
Télen influenzaszezonban mindennapos fogyasztása megelőzi a megbetegedést, és ezen gyümölcsszegény időszakban kiválóan ellátja vitaminokkal a szervezetet. A homok aranya elnevezés méltó rá, hiszen a húsán és magján kivűl még a levelét is használják gyógyászati célokra. Ősztől tavaszig a leveléből készített teát meghűléses megbetegedések esetén alkalmazzák.
Fogínygyulladás esetén estére elalvás előtt ecseteljünk az érintett felületre homoktövis magolajat, a maradékot nyugodtan le is nyelhetjük. Utána ne mossunk fogat! Másfajta gyulladások, égési sérülések esetén is jó, ha tartunk otthon egy üvegcsével.
Nemsokára itt a pollenszezon. Az allergiás szezonban nagy segitség a homoktövis rendszeres fogyasztása, mert az olajos és vizes oldatú homoktövis-készítménnyel szinte mindenfajta allergia egy-két hét alatt megszüntethető (legyen az pollen-, fém- vagy napfényallergia).
A homoktövis magolaját nem ajánlatos használni akut epehólyag-gyulladásnál és a hasnyálmirigy akut megbetegedéseinél sem.
Egy kis érdekesség
A végére hagytam egy igazi csemegét: egy tanulmány során az egyes homoktövis készitmények C-vitamin és aszkorbinsav tartalmát vizsgálták. Itt újra bebizonyosodik az a tény, hogy nagyon oda kell figyelnünk, milyen forrásból származó homoktövis készitményt vásárolunk. A legfontosabb szempont, hogy a feldolgozás során csak kismértékű beavatkozásnak vessék alá, különben a C-vitamin tartalom látja kárát. Példának okáért a tanulmány során vizsgáltak egy bio homoktövis lekvárt is, melyben vajmi kevés C-vitamintartalom maradt. A gyártó ezt aszkorbinsav hozzáadagolásával próbálta kijavítani, mint mi tudjuk, nem túl jó megoldásként. A tanulmány során kiderült, hogy a fagyasztott, főzött, nemesített homoktövisből készült termékek C-vitamin tartalma mind nem érte el a szakirodalomban szerepelt mennyiséget. Emiatt fontos, hogy olyan nyers homoktövis velőt válasszunk, mely a legkevesebb feldolgozási eljáráson esett át.
Ime a tanulmány:
A vizsgált homoktövis-készítmények
- Alapanyag: fagyasztott, nyers, nemesített homoktövis gyümölcsbogyója kézimixerrel homogenizálva.
- Tea: 50 g homoktövisbogyót 100 cm3 90 °C-os vízben öt percig áztattunk, majd leszűrtük.
- Szörp: 50 g homogenizált homoktövist 50 g cukorral és 150 cm3 vízzel egy percig főztünk 240 °C -on, egy órát állni hagytuk, majd leszűrtük.
- Lekvár: 50 g homogenizált homoktövist 25 g gyümölcskocsonyával és 75 cm3 vízzel 240 °C-on öt percig főztünk, majd egy órát állni hagytuk.
- Biohomoktövisbogyó-lekvár.
A különböző készítmények C-vitamin– és aszkorbinsavtartalma (aláhúzott kiemelés: mikrohullámú sütőben kezelt)
Minta megnevezése | Aszkorbinsav-tartalom | Összes C-vitamin-tartalom |
1. Nyers | 41,3 mg/100 g /109,5 | 43,8 mg/100 g |
2. Tea | 31,7 mg/100 g | 35,2 mg/100 g |
3. Szörp | 45,7 mg/100 g | 58,0 mg/100 g |
4. Lekvár | 35,9 mg/100 g | 59,6 mg/100 g |
5. Biohomoktövisbogyó-lekvár | 363,5 mg/100 g | 374,5 mg/100 g |
1. ábra A vizsgált termékek aszkorbinsav- és C-vitamin-tartalma
“>Az elemzés során figyelembe kellett venni, hogy a hőkezelési eljárás során, illetve fagyasztás után a vizsgált homoktövis veszített C-vitamin-tartalmából. A házi készítményeinkben (nyers termékben, teában, szörpben, lekvárban) kisebb C-vitamin– és aszkorbinsavmennyiséget mértünk, mint a kereskedelmi forgalomban vásárolt termékekben. A biohomoktövis-lekvárhoz aszkorbinsavat adagolnak minőségjavítóként. Az általunk készített lekvárnak igen kicsi a C-vitamin-tartalma, valószínűleg azért, mert nem friss, hanem fagyasztott gyümölccsel dolgoztunk, s a kiolvasztás során C-vitamin-veszteség következett be. A nyers gyümölcs C-vitamin-tartalma kisebbnek bizonyult a szakirodalmi adatnál.
2. ábra A bolti homoktövislekvár C-vitamin-tartalma és a szakirodalmi adat szerinti C-vitamin-tartalom
“>
A boltban kapható biohomoktövis-lekvár adatai (380mg/100g) és a szakirodalmi adat (350mg/100g) különbsége azt bizonyítja, hogy az előállítók aszkorbinsavat adagolnak minőségjavítóként a késztermékhez (2.ábra).
3. ábra A nyers gyümölcs és a szakirodalmi adat C-vitamin-tartalma
“>
A nyers gyümölcs C-vitamin-tartalma (44mg/100 g) kis értéket mutatott a szakirodalmi adathoz képest (350 mg/100 g). Ennek hátterében nagy valószínűséggel az áll, hogy a kutatás során fagyasztott gyümölccsel dolgoztunk. A gyümölcs állás, valamint szállítás alatt is veszíthetett C-vitamin-tartalmából (3.ábra).
Összefoglalás
Vizsgálataink során arra a kérdésre kerestünk választ, hogy ez az egyre elterjedtebben használt gyógynövény milyen mértékben őrzi meg a szakirodalmi adatokban feltüntetett, valamint a nyers gyümölcséhez hasonlított C-vitamin-tartalmat a különböző feldolgozások után.
Vizsgálataink alatt lekvárt, szörpöt és teát készítettünk, amelyeknek a C-vitamin-tartalmát spektrofotométerrel mértük meg. Nyers gyümölcsöt nem tudtunk beszerezni, ezért 0,5 kg fagyasztott, nemesített homoktövisbogyót rendeltünk, s belőle állítottuk elő termékeinket. Minthogy nem friss gyümölccsel dolgoztunk, tekintetbe kellett vennünk, hogy már csökkent a C-vitamin-tartalma. Összehasonlításképpen megmértük egy boltban kapható lekvár C-vitamin-tartalmát is. A szakirodalmi adatok szerint a homoktövisbogyóban 350 mg/100 g C-vitamin van. Saját eredményeink nem bizonyítottak kiemelkedően nagy C-vitamin-mennyiséget, valószínűleg azért, mert nem friss gyümölccsel dolgoztunk. A kereskedelmi forgalomban vásárolt készítmény viszont hozzáadott adalékanyagként elég sok aszkorbinsavat (363,5 mg/100g) tartalmazott, amely sokat javított a minőségén, hatóanyag-tartalmán.
Vizsgálataink is megerősítik, hogy táplálékaink C-vitamin-tartalma a feldolgozás során sokat csökkenhet. A homoktövis-készítmények közül azokat javasolhatjuk fogyasztásra, amelyeket a feldolgozás során csak kismértékű beavatkozásnak vetettek alá.
1. ábra A vizsgált termékek aszkorbinsav- és C-vitamin-tartalma
“>Az elemzés során figyelembe kellett venni, hogy a hőkezelési eljárás során, illetve fagyasztás után a vizsgált homoktövis veszített C-vitamin-tartalmából. A házi készítményeinkben (nyers termékben, teában, szörpben, lekvárban) kisebb C-vitamin– és aszkorbinsavmennyiséget mértünk, mint a kereskedelmi forgalomban vásárolt termékekben. A biohomoktövis-lekvárhoz aszkorbinsavat adagolnak minőségjavítóként. Az általunk készített lekvárnak igen kicsi a C-vitamin-tartalma, valószínűleg azért, mert nem friss, hanem fagyasztott gyümölccsel dolgoztunk, s a kiolvasztás során C-vitamin-veszteség következett be. A nyers gyümölcs C-vitamin-tartalma kisebbnek bizonyult a szakirodalmi adatnál. A homoktövis-készítmények közül azokat javasolhatjuk fogyasztásra, amelyeket a feldolgozás során csak kismértékű beavatkozásnak vetettek alá.
Forrás: www.antalvali.com